A jövő évben még lehet a dízeles buszokat forgalomba helyezni Siófokon, de 2022-től csak elektromos buszt lehet majd.
47 magyar településen csak elektromos buszokat lehetne forgalomba állítani 2022-től. Ha nem változik drasztikusan a települések népességének a helyzete, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is felkészülhet a a Dízeles buszok kitiltására.
A Zöld Busz program keretében 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni olyan településeken melyek lélekszáma meghaladja 25 ezret, ennek következtében 10 éven belül minden második busz már elektromos meghajtású lehet – ismertette Palkovics László a kormány klímavédelmi programjának egyik pontját.
Az MTI jelenti:
A kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamosenergia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében, vasárnap Budapesten.
A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek, “fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is.”
Úgy látja, “a klímavédelem politikai divattá lett”, a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni – mondta.
Megjegyezte: a klímavédelmi programból az is látszik, hisznek abban, hogy 2030-ban ez még rajtuk lesz számon kérhető.
Kifejtette: július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását – sorolta. Hozzátette: megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.
Orbán Viktor kitért rá: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.
Közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben – mondta.
Hangsúlyozta: bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.
Az Európai Beruházási Bank is segíti a magyar klímacélokat
Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve jól mutatja hazánk elkötelezettségét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, amelynek egyik fontos eleme a közlekedés zöldítése, és benne a közösségi közlekedés környezetbarát átalakítása – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével csütörtökön, Budapesten folytatott megbeszélésen, amelyről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatta az MTI-t.
A találkozón a tárcavezető az EIB zöld bankká alakítását üdvözölve hangsúlyozta, hogy a Magyarország által is támogatott 2050-es klímacélok és az Európai Zöld Megállapodás megvalósításához elengedhetetlenek az ösztönző jellegű beruházások.
A 2050-es klímasemlegesség elérésének becsült költsége Magyarországon mintegy 50 ezer milliárd forint. A szükséges beruházások jelentős részének magántőke befektetésével kell megvalósulnia, melynek mobilizálásában az uniós és nemzeti támogatások mellett az Európai Beruházási Banknak is jelentős szerepe van – emelte ki Palkovics László.
A tervek szerint 2026-ra az EIB teljes hitelkihelyezésének fele az éghajlatváltozással kapcsolatos projektekben hasznosulhat. Az uniós klímacélok eléréséhez szükséges beruházási igény alapján a bank 2021 és 2030 között éves szinten 33 milliárd eurót fordíthat zöldfinanszírozásra.
Palkovics László követendő példaként emelte ki az Európai Beruházási Bank és a Volán Buszpark Kft. között létrejött támogatási és finanszírozási szerződést, amely az autóbuszos szolgáltatók járműveinek részleges cseréjét elősegítve hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen kevesebb káros anyag jusson a levegőbe.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a klímacélok szempontjából a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az üvegházhatású gázkibocsátás. Ezért is fogadta el a kormány a Zöld busz programot, amelynek sarokköve az alternatív hajtásláncú és környezetbarát járművek térnyerésének támogatása.
A Zöld busz program keretében a közösségi közlekedésben résztvevő, tíz évnél idősebb járműveket korszerű, környezetkímélő buszokra cserélik, a tervek szerint 60 százalékban hazai gyártmányú buszok bevonásával. Az új nemzeti buszstratégia részeként a kormány a következő években 36 milliárd forint támogatást nyújt döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezernél nagyobb lélekszámú települések számára.
A járműállomány megújítása a nemzeti energia- és klímapolitikai célok elérése mellett a szolgáltatási színvonal növelésével és a légszennyezés nagyarányú mérséklésével a helyi életminőség javításához is hozzájárul – fejtette ki Palkovics László.
406 total views, 1 today
406 total views, 1 today