Megkezdődött a dél-balatoni Berek Világa Látogatóközpont megépítése.

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból – közölte Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) vezetője az MTI-vel.

Az igazgató elmondta, a beruházás során megépül egy 200 négyzetméteres épület, amelyben interaktív kiállítás, gyerekfoglalkoztató és irodák kapnak helyet. A látogatóközpont építését a jövő év közepéig kell befejezni.
Puskás Zoltán jelezte, további fejlesztéseket terveznek, a folytatáshoz – tanösvény kialakításához, lápon elhelyezett pallósor kiépítéséhez és infromációs táblák kihelyezéséhez – ismét támogatásért fognak pályázni.
A nemzeti park közleménye szerint a Berek Világa Látogatóközpont indító projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési társfinanszírozással valósul meg.
A projekt célja a hazai Natura 2000 ökológiai hálózat ismertségének és társadalmi elfogadottságának javítása. Az új látogatóközpont a “megvédve bemutatni” elv szerint, a környezet terhelése nélkül fogja megismertetni a dél-balatoni térség élőhelyeit, sajátosságait, szezon- és időjárás-független programot kínálva.

 

 


Natura 2000
Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. Olyan zöld infrastruktúra, mely biztosítja Európa természetes élőhelyeinek ökoszisztéma szolgáltatásait, valamint jó állapotban való megőrzöttségét. A Natura 2000 hálózat alapja az 1979-es madárvédelmi irányelv (Birds Directive), illetve az azt 2009-ben felváltó kodifikált változat, valamint az 1992-es élőhelyvédelmi irányelv (Habitats Directive). A teljes hálózat Európa szárazföldi területeinek mintegy 18%-át fedi le, ez körülbelül teljes Németország területével egyenlő.
A Natura 2000 céljai
A madárvédelmi irányelv általános célja a tagállamok területén, természetes módon előforduló összes madárfaj védelme. Különleges madárvédelmi területnek azok a régiók számítanak, amelyek az 1. mellékletben felsorolt, a tagállam területén rendszeresen előforduló és átvonuló fajok nagy állományainak adnak otthont, valamint a vízimadarak szempontjából nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket foglalnak magukban.

Az élőhelyvédelmi irányelv fő célkitűzése a biológiai sokféleség megóvása, a fajok és élőhelytípusok hosszú távú fennmaradásának biztosítása, természetes elterjedésük szinten tartásával vagy növelésével. Az irányelv írja elő az európai ökológiai hálózat, a Natura 2000 létrehozását, melynek a madárvédelmi irányelv rendelkezései alapján kijelölt területek is részei. A különleges természet-megőrzési területeket az 1. mellékleten szerepelő közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok (amelyeket az eltűnés veszélye fenyeget, vagy kicsi a természetes elterjedésük, vagy egy adott biogeográfiai régión belül jellemző sajátosságokkal bírnak) és a 2. számú mellékleten szereplő közösségi jelentőségű (veszélyeztetett, sérülékeny, ritka vagy endemikus) állat- és növényfajok védelmére kell kijelölni. Azok az élőhelytípusok és fajok, melyek fennmaradását csak azonnali intézkedéssel lehet biztosítani kiemelt jelentőségűek és az unióban elsőbbséget, prioritást élveznek.

A Natura 2000 Magyarországon
Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozással fokozatosan harmonizálja jogrendjét a közösségi irányelvekhez. A Natura 2000 területek kijelölésére a kormány 2004-ben alkotott rendeletet. A területeket a 14/2010 KvVM rendelet sorolja föl, amely a mellékletekben részletes térképeket is tartalmaz.

A nemzeti jogszabályok által korábban is védett területek mind a részei lettek az ökológiai hálózatnak. Az újonnan kijelölt területekkel együtt Magyarország területének közel 21%-át fedi le az új típusú védelem. Ezek közé tartoznak hagyományosan mezőgazdasági művelés alatt álló földek, legelők, de természetesen erdők is. A szabályozás célja a hasznosítás és a természetvédelem érdekeinek összehangolása.

A hazai hivatalos Natura 2000 oldal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédelem által közösen üzemeltetett honlap, a natura.2000.hu. Forrás:wikipédia

379 total views, 1 today

No Tags

379 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
Current Date
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05