Megújult a Fekete István Emlékhely a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton Látogatóközpont megépítését is magában foglaló 1,2 milliárd forintos projekt részeként 22,5 millió forintból megújult a Fekete István Emlékhely – tájékoztatta az Agrárminisztérium kedden sajtóközleményben az MTI-t. A közlemény idézi Rácz Andrást, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkárát, aki a keddi átadóünnepségen emlékeztetett arra, hogy a Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye által jegyzett terület, 2004 óta pedig az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége.
Közlése szerint a Magyarországon nyilvántartott ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenységet végző létesítmények mintegy fele valamely nemzeti park fenntartásában van.A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) négy látogatóközpontot, húsz tanösvényt, négy idegenforgalmi hasznosítású barlangot, egy tájházat, hét egyéb bemutatóhelyet és két erdei iskolát működtet. A regisztrált látogatóinak száma 50 százalékkal nőtt az elmúlt 9 évben, mára megközelítve az évi 450 ezret a közlemény szerint.
Puskás Zoltán, a BfNP igazgatója arról számolt be, hogy az emlékhelyet kívül-belül felújították, lecserélték a burkolatot és a tető nádazatát, új kiállítóteret hoztak létre, valamint megújult az emlékhely Matula kunyhója is – áll a közleményben.

BORÍTÓKÉP: http://broker.origo.hu/i/0702/20070219matulabac.jpg, filmkocka, Hivatkozás

MTI/Varga György Azonosító:D__VG20191119003

MTI/Varga György
Azonosító: D__VG20191119003

527 total views, 1 today

No Tags

527 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
Current Date
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05