Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató hatodszor

Hatodik alkalommal indul a koncertező előadók hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad!. A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, KosziJanka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a Bluebay Foxes alkotja.

A résztvevők meghívást kapnak többek között a Szigetre, a VOLT-ra, a Strandra, a MOL Nagyon Balaton eseményeire és a Campusra, a győztes pedig a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. A Nagy-Szín-Pad! elődöntői május 8-9-10-11-én lesznek, a döntő május 16-án, a helyszín a fővárosi Akvárium Klub. A koncerteket az M2 Petőfi TV élőben közvetíti – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Mint írták, a Nagy-Szín-Pad! meghívásos alapon működik; tehetségmutató, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik és amelyek klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. A rendezvénysorozat kezdő lökést adhat azok számára, akik eddigi karrierjük során már bizonyították a nagyszínpad-érettségüket, megalapozták a jövőjüket, csak a nagy áttörés lehetőségére várnak.
“A Nagy-Szín-Pad! hitelességét mutatja, hogy eddigi éveiben olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik és amelyek ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak” – áll a kommünikében. Ezek közé az előadók közé tartozik a Halott Pénz, a Margaret Island, a Honeybeast, a Lóci Játszik vagy az Apey & the Pea. Az első Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a Mary Popkids nyerte, a következő években az Ocho Macho, a Bohemian Betyars és a Lóci Játszik győzött, tavaly az Apey & the Pea.
Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója kiemelte: a mezőny idén is színes és erős. A résztvevők között akad tehetséges énekesnő, tehetségkutató-győztes rapcsapat, nagy rajongótáborral rendelkező együttes, a YouTube-on nézettségi rekordokat döntögető trió és évek óta dolgozó rockzenekar is.
Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek ajánlások az előadókról, közülük választotta ki egy nagy létszámú kör azt a nyolcat, amelyet meghívtak a versenyre.
“A Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője teljes koncertekből áll, így akár egy négy plusz egynapos fesztiválnak is tekinthető. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a résztvevőknek a lehető legprofesszionálisabb lehetőséget nyújtsuk a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, és idén számos újítást bevezetve még nagyobb hangsúlyt fektetünk a látványelemekre” – fogalmazott Lobenwein Norbert. A fesztiválfelkérések mellett számos más díjjal ismerik el a legjobb Nagy-Szín-Pad!-osokat.
Az elmúlt öt évhez hasonlóan idén is a fővárosi Akvárium Klub a helyszíne a Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek és döntőjének. Május 8-án a Follow the Flow és KosziJanka, 9-én a Nomad és a New Level Empire, 10-én a Useme és a Stolen Beat, 11-én a USNK és a Bluebay Foxes lép színpadra az elődöntők során.
A Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben indította el a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és azóta is együtt gondozzák.
“A 2019-es fellépőket elnézve biztosra vehető, hogy az idei évben is zenei csemegéktől hemzsegő estéket izgulhatunk végig május elején a helyszínen, az Akváriumban és a Petőfi TV-ben is” – idézte a közlemény Tiszttartó Tituszt, a Petőfi Rádió csatornaigazgatóját. Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója azt emelte ki, hogy a könnyűzenének szüksége van az ilyen jellegű kezdeményezésekre, amelyek keretében az előadók egy országos lefedettségű televízióban mutathatják meg magukat.
A tehetségmutató elődöntőit és a május 16-i döntőt az M2 esti műsorsávjában 21 óra 5 perctől láthatják a nézők.

788 total views, 1 today

No Tags

788 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Current Date
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05