Ungarn 2030 Mitteleuropas führendes Touristengebiet

Zalaszabar, 2019. április 13., szombat (MTI) – A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, és ehhez minden hazai és európai uniós forrást megad.

Rogán Antal szombaton Zalaszabarban a Holnapocska Tábor és Zobori Élménypark több mint egymilliárd forintos fejlesztésének átadásakor azt mondta: a következő évtizedben 828 milliárd forint forrást szán a kormányzat a magyar turizmus kifejezetten Budapesten kívüli fejlesztéseire.
“Zalaszabar megelőzte Budapestet”, ugyanis Magyarország első fix telepítésű hullámvasútja is itt épült fel, illetve ilyen színvonalú, gyerekeknek szolgáló élménypark máshol sincs az országban – közölte Rogán Antal.
A turizmus hozzájárul a GDP-hez, a nemzetgazdaság erősödéséhez, de nemcsak arról szól, hogy idejönnek a külföldiek, hanem arról is, hogy “mi is felfedezzük a saját hazánkat”. Az elmúlt három évben töretlen volt a turizmus fejlődése, a vendégéjszakák száma az utóbbi két évben mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző évit, nagyjából fele arányban a külföldi, illetve a hazai vendégeknek köszönhetően – ismertette a miniszter.
Azt mondta: a turizmus stratégiai ágazat, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megalapításával is olyan csúcsszerv létrehozása volt a cél, amely a turizmus koordinálásában és fejlesztéseiben is részt vesz. A kormányzat egyszerre akarja a szálláshelyeket, az éttermeket, a turisztikai attrakciókat, a kalandparkokat, a gyógyhelyeket és az infrastruktúrát fejleszteni, erre pályázati lehetőségek vannak, néhány stratégiai régiót külön is megjelölve – sorolta.
Az avatáson – amelyen részt vett Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója is – Rogán Antal kitért arra, hogy tavaly indult az országban olyan panziófejlesztési program, amelynek keretében 650 fejlesztésre adtak támogatást, ezek többsége a következő egy évben valósul meg. Tavaly a balatoni strandok fejlesztéseire biztosítottak támogatást, idén a tó parti szabadstrandok – főként a gyermekes családokat szolgáló – beruházásaira biztosítanak 2,5 milliárd forintot.
Rogán Antal nagyon fontosnak nevezte, hogy a turisztikai területhez tartozó szektorok “tisztán és adózottan működjenek”, hiszen akkor maradhatnak az adók is alacsonyak, ha mindenki tisztességesen fizet. A vendéglátásban idén végrehajtott áfacsökkentés következtében például a tavalyihoz képest 40-60 százalékkal nőtt egy-egy hónapban a szektor forgalma, a szálláshelyek digitalizációjának nyáron induló programja pedig a bejelentési rendszer kifehérítését szolgálja.
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a zalaszabari beruházás többről szól, mint csupán térségfejlesztésről, a célja, hogy a gyerekek, a családok is jól érezzék magukat. A Kis-Balaton közelségében megvalósult, több száz kilométeres körzetben is egyedülálló minőségi fejlesztés hozzájárul, hogy turisztikai célpontként is erősödjön az egész térség – tette hozzá.
Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor és a Zobori Élménypark alapítója elmondta, feleségével a minden évben több száz, súlyos betegségekkel élő, vagy azokból gyógyuló gyerekeket vendégül látó tábor és az élménypark építésére minden szabad forrásukat felhasználták. A balatoni turisztikai régió legvonzóbb élményparkját és legjobb táborát szerették volna megvalósítani, amit a Kisfaludy-program segített.
A helyszíni tájékoztatás szerint a befejezési határidő előtt kilenc hónappal elkészült új beruházás költsége meghaladta az 1,271 milliárd forintot, ebből csaknem egymilliárd forintot a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program forrásai fedeztek. Az ország jelenleg egyetlen fix telepítésű hullámvasútja mellett új fogadóépület és látogatóközpont épült, illetve kiegészítették a meglévő csónakcsúszdát.

258 total views, 2 today

Keine Tags

258 total views, 2 today

Hinterlasse eine Antwort

Hmmm....

Geschehen

Ereignis hinzufügen Stornieren
Vielen Dank für Ihre Veranstaltung Unterwerfung. Es wird bald überprüft werden.
Kategorie
Veranstaltungen am Balaton
Kühle am Strand
Siofok Veranstaltungen
Anfangsdatum
Endtermin
Startzeit
Endzeit
Gesetzt, wenn die Veranstaltung den ganzen Tag.
Laden Sie ein Bild (optional)
Standort optional)
Montag
Dienstag
Mittwoch
Donnerstag
Freitag
Samstag
Sonntag
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
fünfzehn
Aktuelles Datum
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5