Hadtörténeti központtá alakítják Kratochvil Károly tábornok egykori otthonát Balatonszepezden
Hadtörténeti központtá alakítják Kratochvil Károly tábornok egykori balatonszepezdi lakóházát. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
Ennek nyomán a kormány támogatja Balatonszepezd önkormányzatát annak érdekében, hogy az ingatlant megvásárolja és felújítsa.
A határozat értelmében az ingatlant interaktív hadtörténeti emlékközponttá alakítják. E célra az idei költségvetésből 150 millió forintot biztosítanak.
Kratochvil Károly magyar katonatiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka 1869-ben született Brünnben. Első világháborús hőstetteiért később (1929-ben) megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. 1946-ban halt meg Budapesten.
Élete:
Édesapja (Kratochvil József) tizenhat éves kőszegi diákként részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, a tüzérségnél szolgált. A harcok során megsebesült, osztrák fogságba esett, majd kényszersorozással az osztrák hadseregbe került. A kényszersorozott bakából hamarosan tiszt lett, az 1866-os custozzai csatában már századparancsnokként foglalta el embereivel az olaszok Monte Santa Crocén elhelyezkedő állásait. Hősiességének jutalmaként a magyar nemesi címe elnyerése után, a szentkereszthegyi nemesi előnevet (hőstette színhelyének tükörfordítását) viselhette.
Kratochvil Károly Brünnben született, gyermekkorát – édesapjának gyakori állomáshely-változásai miatt – szerte a Monarchiában töltötte. Ezen helyszínek közül legmélyebb benyomást Brassó tette rá, ahol hat és tizennégy éves kora között élt. Élete végéig Brassót tekintette szülőföldjének, felesége (Izay Boriska) is onnan származott. Édesapja példáját követve katonai pályára készült, előbb a morvaországi Mährisch Weißkircheni (ma: Hranice na Moravě) katonai főreáliskolába került, majd tizennyolc évesen felvételt nyert a bécsújhelyi katonai akadémiára. Rövid szolgálat után 1894-ben bekerült a bécsi hadiakadémiára (Kriegsschule), mely intézmény a vezérkar előszobájának számított. Tanulmányai befejezése után nem sokkal, 1900-ban ki is nevezték vezérkari századossá. Képzettségére, képességeire jellemző adat, hogy ekkortól előbb a pécsi hadapród iskola, majd a Ludovika Akadémia tanára lett.
A tehetséges fiatal tisztre felfigyeltek az udvarnál is, 1909-től József főherceg két fiának, József Ferenc és László Liutpold főhercegeknek a nevelését irányította. Az első világháború kezdetekor saját kérésére felmentették az udvari szolgálat alól, frontszolgálatba osztották be. 1914 végétől (alezredesként) a mk. nagyváradi 4. gyalogezred parancsnoka lett, ezredével végig járta mind a galíciai, mind az olasz hadszíntereket. Az isonzói csaták során ezrede a Görz (Gorizia) közelében emelkedő Monte San Michele magaslat védelmében tüntette ki magát, a hosszú, mostoha körülmények között vívott harcok során egyenruhájuk a felismerhetetlenségig összesározódott, ennek következtében később az ezredet az „agyagemberek” névvel illették. Kratochvil 1917-től a 39. dandár (ennek része volt a 4. ezred) parancsnoka lett. Első világháborús hőstetteiért később (1929-ben) megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.
1918 végén, a háborús vereség után csapatait zárt katonai rendben vezette állomáshelyükre, Nagyváradra, ami a kor körülményei között (Linder Béla hírhedt kijelentése, a front katonák körében zajló agitáció) jelentős cselekedetnek számított. 1918. novemberében kinevezték az V. erdélyi katonai kerületi parancsnokság élére, Kolozsvárra. Ez (mivel az őszirózsás forradalomnak köszönhetően az alakulatok katonái szétszéledtek) tulajdonképpen csak adminisztratív tisztség volt, tényleges haderő nem állt rendelkezésére. 1918. decemberében a románok erdélyi betörését látva erőfeszítéseket tett a fegyveres ellenállás lehetőségeinek megteremtésére, nagy sietséggel szervezte a volt erdélyi ezredek feltöltésére irányuló toborzást. Kolozsvárott megkereste néhány fiatal székely tartalékos tiszt, akik felajánlották, hogy a már elfoglalt Székelyföldről toboroznak önkénteseket. Kratochvil a tervet elfogadta, ez a toborzás alapozta meg a későbbi Székely Hadosztály létrejöttét. 1918. december 24-én a románok bevonultak Kolozsvárra. Kratochvil korábban úgy döntött, hogy – mivel még nem alkalmasak a sikeres ellenállásra – csapatait nyugatabbra vonja, az Erdély földrajzi határát jelentő magaslatok, hágók, szorosok vonalába, és ott várja be a további csatlakozókat. A Székely Hadosztály és az erdélyi katonai kerületi parancsnokság alá tartozó egyéb csapatok (mindkettőnek Kratochvil volt a parancsnoka) 1919. januárjától április 16-áig állták sikerrel útját a román erőknek a Máramarosszigettől a Belényesi-medencéig tartó frontszakaszon. A románok áttörése után a székely csapatok Mátészalka környékére vonultak vissza, majd a kilátástalan helyzetben 1919. április 26-án, Demecsernél letették a fegyvert. A fegyveres harc ellehetetlenüléséhez nagy mértékben járult hozzá, hogy a budapesti kormányok akadályozták Kratochvil csapatainak működését, sőt fegyveres támadást is intéztek ellenük, azok vélelmezett ellenforradalmisága miatt. A fegyverletétel után Kratochvilt tiszttársaival együtt Brassóba internálták.
A fogságból történt szabadulása után (közben egy, a román állam elleni bűncselekmény vádjával indított, halálbüntetést is kilátásba helyező eljárás is folyt ellene) 1921-től a debreceni vegyesdandár és katonai körlet parancsnokává (altábornagyi rangban) nevezték ki. Katonai pályájának végén, 1923-1924 között a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt, majd fiatalon, ereje teljében nyugdíjazták. A két világháború között jelentős közéleti tevékenységet folytatott, vezetőségi tagja volt több revizionista, hazafias szervezetnek, így például a Székely Hadosztály Egyesületnek, az Országos Frontharcos Szövetségnek, az 1919. Júniusi Bajtársak Szövetségének, az Erdélyi Férfiak Egyesületének a Turáni Vadászok Egyesületének. A Magyar-Lengyel Egyesület, a Székely- Finn Társaság, a Magyar- Francia Kultúrliga és a Magyar Külügyi Társaság nevű külpolitikai egyesületekben is vezető tisztségviselő volt. Tagja volt művészeti társaságok vezetőségének is: a Magyar Iparművészek Országos Egyesületének elnöke, a Magyar Irodalmi és Művészeti Szövetség és a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület választmányi tagja, valamint a Mozart Egylet vezetőségi tagja volt. Politikailag a katolikus-legitimista körökkel szimpatizált, levelezésben állott az irányzat számos prominensével: gr. Hunyady Józseffel, Ernszt Sándorral, Serédi Jusztiniánnal és Kornis Gyulával. Kapcsolatrendszere a legmagasabb körökig elért, rendszeresen érintkezett Horthyval, Telekivel, Bethlennel. A vészkorszakban a Székely Hadosztály Egyesület vezetőjeként zsidómentő tevékenységet is folytatott.
A második világháború és a második bécsi döntés után a reaktiválásában reménykedett, de ez nem történt meg, mert a honvédelmi vezetők már megváltoztak. A szovjet megszállást követően az egzisztenciája összeomlott, elvesztette a budapesti lakását is. 1946-ban halt meg Budapesten.
798 total views, 1 today
798 total views, 1 today
