Koronavírus – Nem indul be áprilisban a balatoni hajózási szezon.

Elmarad a hagyományos húsvéti hajózási szezonnyitás a Balatonon a koronavírus-járvány miatt – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján hétfőn.

A állami többségi tulajdonban lévő siófoki társaság törölte a 2020. június 6-7-re tervezett Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját is.

Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.

Békéscsabán minden nap vasárnapi menetrend szerint, azaz óránként indulnak a járatok szerdától a város minden részébe, de este hét óra után már nem járnak egyik vonalon sem.
Debrecenben szabadnapi menetrend szerint közlekednek a közösségi járművek, vagyis kevesebb járat közlekedik, mint a tanszüneti vagy a tanszüneti-munkanapi menetrendek idején – közölte a helyi közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ugyanakkor több járaton egyedi menetrendet vezetett be. Ezek főként olyan egészségügyi intézményeket, ipari létesítményeket érintő járatok, ahol nem lehetséges a teljes leállás, itt igazodnak a munkavállalók igényeihez. Emellett meghosszabbították a lejáró bérletigazolványok, valamint a tavalyi vonal- és gyűjtőjegyek érvényességét június 30-ig.
Dombóváron április 1-jétől 80 százalékkal ritkítják a járatokat, a helyi autóbuszok reggel és este közlekednek a munkába járók számára – mondta Pintér Szilárd, a város polgármestere az MTI-nek. Hozzátette: a hétvégén két éjszaka fertőtlenítik a város buszmegállóit.
Dunaújvárosban kedden a nyári menetrend lépett érvénybe a helyi buszközlekedésben.
Pécsen a helyi közösségi közlekedést működtető Tüke Busz Zrt. további módosításokat léptetett életbe a korábban bevezetett nyári menetrenddel kapcsolatban. A legtöbb járat esetében munkanapokon délután öt óra után a munkaszüneti, azaz a vasárnapi menetrend van érvényben csütörtöktől, míg éjjel tizenegy és hajnali négy óra között nem járnak a buszok.
Salgótarjánban szerdától a tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a helyi autóbuszjáratok, és a Volánbusz helyközi járatai is erre váltottak át.
Szegeden március 18-tól nyári menetrend szerint közlekednek a villamosok, trolik és autóbuszok. A következő hetekben tovább csökkentik a járatok számát, egyeztetve a helyi cégekkel és intézményekkel annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen közszolgáltatások, a patikák, az élelmiszerüzletek és szegedi nagy munkáltatók dolgozói, valamint azok, akik munkája nem végezhető otthonról, továbbra is időben el tudjanak jutni a munkahelyükre.
Szekszárdon a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a helyi tömegközlekedés az önkormányzat kérésére már hétfőtől a nyári szünidőben szokásos menetrendre állt át, a járatokat fokozottan fertőtlenítik.
Székesfehérváron és Veszprémben hétfőn a szombati napokra érvényes menetrend lép életbe a helyi közösségi közlekedésben. Vácon ideiglenes menetrend szerint járnak a buszok.
A Volánbusz Zrt. valamennyi helyi és helyközi járata a nyári, tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekedik szerda óta – olvasható a busztársaság honlapján. Közölték azt is, hogy több településen – így Balatonfűzfőn, Békésben, Csurgón, Mórahalmon, Monoron és Nagyatádon – további intézkedésig leállt a helyi autóbusz-közlekedés. Gyöngyösön pénteken, Bonyhádon április 1-jén lép életbe a leállásra vonatkozó intézkedés – írták.

245 total views, 1 today

 

245 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
30
01
Current Date
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03