Közel tízszázalékos árbevétel-növekedést ért el tavaly a Varga Pincészet

Mintegy tíz százalékkal növelte árbevételét 2018-ban a Varga Pincészet, amely a közelmúltban két rangos nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerepelt – tájékoztatta a cég tulajdonosa az MTI-t.

Varga Péter elmondta: a társaság 2018-as nettó árbevétele az előző esztendő hasonló adatát mintegy 400 millió forinttal felülmúlva megközelítette az 5 milliárd forintot, míg a nyereség az előzetes számítások alapján 277 millió forint körül alakult.
Emellett a cég tavaly közel félmilliárd forint értékű beruházást hajtott végre és 14,5 milliónál több palack bort értékesített.
Jelezte: a 2019-es év első néhány hete a szakma hazai képviselői között egyedülálló sikert hozott a Varga Pincészetnek, mely a világ legrangosabbnak számító hat nemzetközi megmérettetéséből eddig lezárult kettőn – a párizsi Vinales Internationales-on és a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) legnagyobb borversenyén, a berlini Wine Trophyn – termékeivel összesen 9 aranyérmet szerzett.
Előbbi seregszemlén a résztvevő magyar borászatoknak összesen odaítélt kilenc aranyéremből hármat, míg utóbbin a 25 magyar aranyból hatot Varga márkajelzésű borok érdemeltek ki.
A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, jelenleg 200 hektár szőlőültetvényen gazdálkodik, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 hektár pedig az egri borvidéken található. Alkalmazottaik száma 175 fő. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, 2018-ben közel 15 milliót, melyhez hasonló mennyiséggel kalkulálnak 2019-ben is, 5,2 milliárd forint körüli tervezett árbevétel és mintegy 700 millió forint értékű beruházás megvalósítása mellett.

750 total views, 1 today

No Tags

750 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
Current Date
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01