Majorságot épít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Mura mellett

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) 470 millió forintos európai uniós támogatással épít majorságot Letenye határában, a Mura mentén – tájékoztatta a nemzeti park pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a Mura mente komplex élőhelyfejlesztésére és gazdálkodási centrum kialakítására elnyert pályázatból megkezdődött az állattartó telep építése Letenye határában. A beruházás kivitelezője a Dél-Konstrukt Építőipari Zrt.
A pályázat keretében a Mura mentén található, a BFNPI vagyonkezelésében lévő cserjésedett, befásodó gyepterületeket is helyreállítják, hogy újra tudják indítani a legeltetést is a térségben. Mintegy 150 hektáron eltávolítják az ártéri erdőkből a tájidegen fafajokat, amelyeket őshonos növényekkel váltanak fel, 75 hektáron pedig az állattartás feltételeinek megteremtése érdekében helyreállítják a fás legelőket. A legfeljebb 200 szürkemarha elhelyezésére alkalmas, géptárolókkal is kiegészített állattartó telep mellett 3,5 kilométeres tanösvényt is kialakítanak.
A munkálatok a tervek szerint az év végére fejeződnek be, az üzemeltetését – a nemzeti park több létesítményéhez hasonlóan – helyi vállalkozókra bízzák.

 


Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról.

A Balaton-felvidék, a Dél-Bakony, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-fennsík és a délnyugatra nyúló Kis-Balaton medencéje tartozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz, amelyet 1997-ben hoztak létre, elsősorban hat tájvédelmi körzet (Badacsonyi-, Káli-medence-, Keszthelyi-, Kis-Balaton-, Pécselyi-medence- és a Tihanyi-félsziget Tájvédelmi körzet) összevonásával. A mozaikos felépítésű Balaton-felvidéki Nemzeti Park 1997-ben alakult Veszprém és Zala megye területén, a Balaton északi vonalától a Rába síkjáig, a Marcal völgyétől a Tési-fennsíkig, a Murától a Kis-Balatonig fekvő terület mintegy 57 000 ha-os részén. Igazgatósága Csopakon van.

459 total views, 1 today

No Tags

459 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
Current Date
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03