Megalakult az informatikai cégeket és szakmai műhelyeket tömörítő Mesterséges Intelligencia Koalíció Balatonfüreden

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.

A háromnapos Infotér konferencia keddi, nulladik napján a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője, Gál András Levente elmondta, hogy a mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek.
Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében – fejtette ki a szakmai vezető.
Hozzátette: a koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
A miniszter arról is beszélt, hogy napjainkban zajlik a negyedik ipari forradalom, melyet intelligens, döntésképes robotok jellemeznek. Fontos, hogy ezen intelligens gépekhez hogyan viszonyulunk és milyen jogi, gazdasági válaszaink vannak az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre – húzta alá.
Soltész Attila, az Infotér elnöke felidézte, hogy a mai értelemben vett mesterséges intelligencia az 1950-es évek óta létezik és fejlődik. Hangsúlyozta: magas hozzáadott értékű munka történik ezen a területen, a koalíció létrejötte pedig jelentős gazdasági előnyt indukál, valamint javul általa Magyarország tőke- és munkaerő vonzó képessége.
Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció felkért elnöke, az Ericsson regionális igazgatója azt mondta, hogy “az innováció vezérelte fejlődésnek hullámai vannak, melyek megváltoztatják a világunkat”, fontos, hogy ezeket a változásokat úgy irányítsák a szakemberek, hogy pozitívak legyenek. Ezért lényeges, hogy a piac, a tudomány és az állam képviselői együtt gondolkodjanak.
Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia generálta szakmai, jogi és tudományos kérdésekre csak az érintettek folyamatos párbeszéde által születhet válasz.
A Mesterséges Intelligencia Koalíción belül hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, a következő hónapokban pedig “valódi szakmai pezsgés” jellemzi majd a munkát – fogalmazott a koalíció elnöke.

1022 total views, 1 today

No Tags

1022 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
Current Date
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01