Varga Pincészet: kevesebb szőlő termett, de jobb a minőség

Befejezte a szüretet a Varga Pincészet, az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb szőlőt dolgoztak fel, a minőség viszont jobb lett az előző éveknél. A pincészet a tavalyihoz hasonlóan várhatóan 14,5 millió palack bort értékesít az idén – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A pincészet két birtokán 18,5 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, a tavalyinál tíz százalékkal kevesebbet, Badacsonyban 11,5 millió, Egerben 7 millió kilogrammot – közölte Varga Péter tulajdonos. A csökkenést a szüreti hónapok aszályával és az ültetvényeknek az előző két év nagy terméshozamában való kifáradásával indokolta. Hozzátette: a minőség jobb lett az előző éveknél.
A pincészet tájékoztatása szerint a szüret kezdetéig sok eső esett, ami fokozta a gombás fertőzések kockázatát. Akik viszont július végéig meg tudták védeni a termést, szép szőlőt szüretelhettek idén. A szárazság beszárította a korábbi fertőzések nyomait, az október elejei néhol fagyos hideg különleges aromákat hozott létre a bogyókban, az azt követő meleg pedig tovább érlelte és már töppesztette is a fürtöket.
A közleményben arra is kitértek: általánosságban elmondható, hogy a vártnál kevesebb szőlő termett Magyarországon és más európai országokban is, így az export is segít levezetni az elmúlt két év alatt – a kiugró mennyiség miatt – felhalmozódott magyar borkészleteket. A Varga Pincészet a tavalyihoz hasonlóan 14,5 millió palack bort értékesít idén, és arra számít, hogy az európai terméskiesésnek köszönhetően legalább 50 százalékkal nő az exportjuk.
Varga Péter megjegyezte: a badacsonyi gazdák levélben tiltakoztak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által a piaci egyensúly védelmében meghozott zöldszüreti támogatás ellen, amelynek értelmében a gazdák az előző két év átlagtermésének körülbelül 52 forinttal számított ellenértékét kapták meg, ha július elején éretlenül leszüretelték a fürtöket.
A lehetőséggel azonban a termőterületek kevesebb mint nyolc százalékán éltek a gazdák. Ezt Varga Péter szerint helyesen tették, mert a szüret végén kiderült, hogy az aszály és az ültetvények kifáradása mellett a túltermelést a váratlanul megemelkedett külföldi érdeklődés is csökkentette.
Az 1993-ban alakult Varga Pincészet Kft. országszerte 200 hektár szőlőültetvénnyel rendelkezik, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken van. A 186 dolgozót foglalkoztató pincészet 2018-as árbevétele megközelítette az 5 milliárd forintot, tavaly 14 millió palack bort értékesítettek. A pincészet exportja a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 180, 2018-ban pedig 222 millió forint felett alakult.

270 total views, 1 today

No Tags

270 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
Current Date
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02