Majka & Curtis

Majoros Péter az RTL klub Való Világ című valóságshow-ban tűnt fel, majd műsorvezetőként, színészként és Dopeman segítségével rapperként folytatta pályafutását.

A valóságshow-ban találkozott először Dopemannel, és a show után közös lemezt készítettek. Így Majka 2003-ban tagja lett Dopeman bandájának, a La Mafia Familának, és Dopeman irányításával Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon. A CD fél éven belül aranylemez lett, és Majka a Bravo Otto-díjátadó gáláról a legjobb hazai rapper díjával térhetett haza. [forrás?] Az albumról két kislemez jelent meg: a Kiszavazó show és a Dopemannel készült Dolgok című dalokból.

2004-ben jelent meg Majka (már Dopeman nélkül) második albuma Történt ami történt címmel. Az albumról négy kislemez jelent meg: a Történt, ami történt, a Bom Chicka Wah Wah, a Tysonnal készült Tündi Bündi és a Mondd, ami fáj című dalokból, amelyért VIVA Comet díjat is kapott a legjobb videoklip kategóriában.

Brains

A Brains Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara: Nagyszínpados fesztiválfellépéseik és országszerte telt házas klubkoncertjeik mellett 2012/13 telén négy hónap alatt kétszer töltötték meg rajongóikkal a patinás Petőfi Csarnok nagytermét, majd 2015 tavaszán, “Stand Firm” című lemezük bemutatóján csaknem hétezer rajongójukat táncoltatták meg a Budapest Parkban. 2016 tavaszán elnyerték “Az év elektronikus hangfelvételéért” járó Fonogram díjat és a “Legjobb hangszerelés”-ért járó Petőfi Zenei díjat. Eddig tíz daluk került rotációba a Petőfi Rádióban, így ők a leghallgatottabb angolul éneklő magyar együttes.

The Carbonfools

A The Carbonfools egy magyar, (de angolul éneklő), elsősorban elektronikus zenei együttes. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege. Egyedi hangzásviláguk alapja az elektronikus és az élő hangszeres zene egysége.

Hősök

Az alapvetően Veszprémhez köthető hiphop formáció 2001 óta tevékenykedik a honi rap szcénában. 2003-ban megnyerték a Hiphop Mission nevű országos tehetségkutató versenyt, mely a legendás Fila Rap Jam-ek utódja volt. A megalakulás óta több saját lemez, szólóalbumok, produceri kiadványok sora jelent meg a hősök zászlaja alatt. A csapat az évek alatt bejárta fellépéseivel az országot. Minden nagyobb hazai fesztiválon szerepeltek már, az Offline Sport Games nyárzáróin is alapnevek, de városi/községi rendezvényeken és természetesen a hiphop orientált bulikon is biztos pont a Hősök szerepeltetése. 2011-ben a tízéves jubileum és a negyedik album (Négy Évszak) nagy fordulópont. Közel 100 fellépés, öt új videoklip, MR2-es listavezetés (Ikon). A lemez rengeteg pozitív kritikát kap, sok új kapu és lehetőség nyílik folyamatosan a Hősök számára. 2012-ben szerepelnek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Szimfonik 2.0 rendezvényen. 2013-ban Érintés címmel napvilágot lát az ötödik korong olyan dalokkal, mint a Kisember, a Hip Hop Hatalom vagy az Enyém. Ebben az évben már közel 150 fellépést ad a csapat, többek között a soproni Volt Fesztivál nagyszínpadának nyitó produkciójaként.

Robin SchulzD

Robin Schulz (Osnabrück, Alsó-Szászország, NSZK, 1987. április 28. –) német DJ és zenei producer.

Kovács Ákos

Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6. –) Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. A magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Az egykori Bonanza Banzai együttes énekese, szövegírója, zeneszerzője, majd szólistaként is népszerű és termékeny előadó a kilencvenes évektől napjainkig. Saját stúdiójában dolgozik, saját lemezkiadója gondozza albumait. Ákos az éneklés mellett akusztikus- és elektromos gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon is játszik. Önálló koncertjei mellett sok hazai fesztivál kiemelt fellépője. Két idegen nyelven, angolul és olaszul beszél. Nős, felesége Őry Krisztina. Négy gyermek apja: Márton (1998), Anna (2002), Kata (2005) és Júlia (2010).

Margaret Island

A Margaret Island 2013 őszén alapított háromtagú magyar alternatív popegyüttes.

Dalaikban akusztikus és folkpopos hangzásvilágot elegyítenek össze népzenei elemekkel, mely ellensúlyozására választottak a zenekarnak idegen hangzású nevet.[1] Zenéjükre nagy hatással volt a Mumford & Sons és Passenger.[2] Első lemezük 2015 szeptemberében jelent meg Egyszer volt címmel, a második 2016-ban Bakancslista címmel. A dalszövegeik nagy részét Hujber Szabolcs írta (pl. Eső, Bolyongó, Veled minden, Libikóka, Napfény, Ringató, Egyszer volt), két dalukhoz pedig Bródy János írt szöveget (Nem voltál jó, amely eredetileg angolul jelent meg /Soaked In Life/ és Hajnali láz).[3] Lemezeiken helyett kaptak Bródy János korábbi szerzeményeinek feldolgozásai is (Egy lány sétál a domboldalon; Engedd, hogy szabad legyek). A zenekar tagjainak elmondása szerint az első lemez a gyermekkor lezárását, egyfajta felnőtté válást szimbolizál.[4] Az együttes kiadója a Gold Record.

Lóci Játszik

A Lóci Játszik nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt szombaton este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három előadó mérte össze produkcióját, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek.

A döntő másik két résztvevője a Jónás Vera Experiment és a Mörk volt. Mindhárom előadó húszperces blokkot adott elő élőben – koncerteket itt nézhetitek vissza. A közönség SMS-ben, Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott.

The Biebers

A The Biebers egy 2012-ben alakult budapesti modern pop-rock zenekar, melynek két vezéralakja a Megasztárból ismert Puskás Peti, és testvére, Puskás Ádám Dániel[1]. A csapat második helyen végzett a 2015-ös Nagy-Szín-Padon[2], és olyan előadók előtt zenéltek, mint Robbie Williams és az Imagine Dragons[3]

Thirty Seconds to MarsUSA

Az amerikai 30 Seconds to Mars rockegyüttes diszkográfiája jelenleg 3 stúdióalbumból, 3 középlemezből, 10 kislemezből, 4 promóciós kislemezből és 10 videoklipből áll. Az együttes 1998-ban kötötte meg szerződését az Immortal Records és Virgin Records kiadókkal. Első lemezük, a 30 Seconds to Mars három évvel később jelent meg.[1] Az album a 107. helyig jutott a Billboard 200-on, míg a Top Heatseekers albumlista élére került.[2] Az album mellé két kislemez jelent meg, a Capricorn (A Brand New Name), valamint az Edge of the Earth, utóbbi top 10-es lett a UK Rock Chart-on.[3] Előbbi 31. lett a Mainstream Rock Tracks listán, és vezette a Heatseekers Song listát. Az évek során az albumból több mint kétmillió példány kelt el világszerte.[

Wellhello

A Wellhello 2014-ben alapított zenekar, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a “Rakpart” című dalukkal lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került.[1] Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven.[2]

Apey and the Pea

Az Apey & the Pea stoner/sludge/grunge trió 2009 végén született meg a Neck Sprain, Trillion, Kelly Hits the Blue Sky illetve Remembering the Steel (Pantera tribute) énekes Áron András “Apey” szólóprojectjéből, egykori Superbutt tagokkal kiegészülve. A trió első anyaga „Better Maxi” néven jelent meg az Interneten 2010. június 26-án.

Page 4 of 12 1 2 3 4 5 6 12

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Current Date
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05