New Level Empire

A New Level Empire egy öttagú magyar elektonikus zenei együttes. A zenekart 2013-ban alapította Nyújtó Sándor és Krajczár Péter. Első közös stúdiómunkájuk eredménye a The Last One című számuk, mellyel bekerültek A Dal (2014) című műsorba és egészen a döntőig jutottak.[1]

Kelemen Kabátban

A Kelemen Kabátban egy 2013-ban alakult popzenekar. Stílusuk rengeteg zenei hatásból áll, legfontosabbak az elektronikus, a hiphop és a rock.

Tankcsapda

A Tankcsapda egy magyar rockegyüttes, amelyet 1989 februárjában alapított[1] Debrecenben Lukács László gitáros/énekes, Buzsik György dobos és Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitáros.

A zenekar kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock/heavy metal hangzás, amellyel egyre szélesebb közönségréteget sikerült megszólítaniuk. A Tankcsapda egyik legfontosabb védjegyének és népszerűségük kulcsának a mára egyetlen alapítótagként megmaradt Lukács egyedi dalszövegei számítanak. A zenekar napjainkban Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rock zenekara.

Rag’n’Bone ManUK

Rory Charles Graham, művésznevén Rag’n’Bone Man (született 1985. január 29.) angol énekes-dalszerző. [3] 2016-ban adta ki első áttörő sikert hozó dalát Human címmel, és debütáló albuma 2017 februárjában jelent meg ugyanilyen címmel. A 2017-es Brit Awards díjkiosztó gálán elnyerte a Kritikusok díját, illetve a legjobb új brit előadónak is megválasztották.

KensingtonNL

A Kensington egy holland rockzenekar, a hollandiai Utrecht, amely 2005-ben jött létre a Jordan MLU-nál. A zenekar azóta kiadott két EP-t és négy stúdióalbumot: Borders (2010), Vultures (2012), Rivals (2014) és Control (2016 ). A zenekar Eloi Youssef énekes / gitáros, gitáros / énekes Casper Starreveld, Jan Haker basszusgitáros és dobos Niles Vandenberg

Honeybeast

A Honeybeast aranylemezes, magyar együttes, mely elektronikus pop-rock zenét játszik, s amely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget

Utazás a zongora körül!-Gyerekprogram a siófoki Nagystrandon

Utazás a zongora körül!-Gyerekprogram a siófoki Nagystrandon
SIÓFOK, Siófoki Nagystrand – gyerekprogram Esőhelyszín BRTK Könyvtár 18 óra: Utazás a zongora körül Lukácsházi Győző és a Görög Sisters programja A program ingyenes! Érdi Tamás zongoraművész és muzsikusbarátai fontos feladatnak érzik, hogy a gyerekek számára is vonzóvá tegyék a klasszikus zenét, ezért a Klassz a pARTon fesztiválon gyermekprogramokkal is jelentkezünk

Legyél a Cimboránk! A Cimbora Együttes interaktív verskoncertje Siófokon

A Cimbora Együttes 10 éve alakult, Korhecz Imola vezetésével, évek óta fellépnek a Cimbora Alapítvány programjain. Interaktív verskoncertjeiken a gyerekek együtt énekelnek a zenekarral, felmehetnek a színpadra és síppal, dobbal, csörgőkkel kísérhetik a zenészeket, sőt táncra is perdülhetnek. A cél, hogy felfedezzék a zenében és a versekben lüktető ritmust, megszeressék az élő muzsikát.

Varázsfuvola a füredi Kisfaludy Színpadon

W. A. Mozart :Varázsfuvola Közreműködik: Kertesi Ingrid, Breinich Beáta, Gulyás Bence, Kissjudit Anna, Molnár Anna, Mondok Yvette, Szűcs Attila, Tatai Nóra, Tóth Pál Mátyás, Sotkó Eszter, rendező: Gulyás Dénes.

Varázsfuvola a Kastélyparkban

W. A. Mozart :Varázsfuvola Közreműködik: Kertesi Ingrid, Breinich Beáta, Gulyás Bence, Kissjudit Anna, Molnár Anna, Mondok Yvette, Szűcs Attila, Tatai Nóra, Tóth Pál Mátyás, Sotkó Eszter, rendező: Gulyás Dénes Esőhelyszín: Tükörterem

Operaest

Fodor Beatrix, Magánénekesnő, szoprán. Énektanulmányait Sárkány Kázmérnál kezdte, majd Koblenzben Elisabeth Szemző-Goese-nél folytatta. Visszatérve Magyarországra Ercse Margitnál tanult; a Zeneakadémián Pászthy Júlia növendékeként diplomázott.

Page 5 of 12 1 3 4 5 6 7 12

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
Current Date
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03