Jó hír a kerékpárosoknak :-) A balatoni kerékpáros turizmust 1,2 milliárd forintból fejlesztik

A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a forrás harmadát a 206 kilométeres balatoni bringakörön túl 600 kilométernyi új kerékpáros útvonal kijelölésére fordítják, bevonva a “vérkeringésbe” a háttértelepüléseket, a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont, és a dél-balatoni térséget is. Körülbelül ugyanekkora összegből három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron, ezeknél egyebek közt lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni. A fennmaradó egyharmadnyi részt olyan marketingre, honlapra és egyéb reklámtevékenységre kívánják fordítani, amely a Balatont kerékpáros-paradicsomként mutatja be.
A fejlesztést a következő 22 hónap alatt kell megvalósítani.
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy az aktív turizmus iránti igény meredeken emelkedik, így nagy fantázia van a kerékpáros turizmus fejlesztésében. Külön üdvözölte, hogy a projekt egységes turisztikai csomagot kíván létrehozni az egyébként három megyéhez tartozó üdülőrégióban. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte, hogy a tavaszi és őszi szezonban is kedvelt kerékpározás fejlesztése jól szolgálja azt a célt, amiért 5 éve elindították a Nyitott Balaton programsorozatot, hogy ne csak nyári, hanem egész éves attrakcióközponttá válhasson az üdülőrégió.
A Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány alkotta konzorcium a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) Irányító Hatósága 2018. év végi döntése értelmében valósítja meg a projektet. A sikerért összefogók között vannak az érintett önkormányzatok, erdészetek, közútkezelő, hajózási társaság, vasút, nemzeti park, civil szervezet, turisztikai és vendéglátó szövetség.

Felhasznált kép: https://pixabay.com/photos/woman-girl-bike-sunset-walk-2711279/

721 total views, 1 today

No Tags

721 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
Current Date
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01