A balatoni vízeresztéssel egyidőben hajók kelnek át a Sió-csatornán

MMKM_TEMGY_2019_1_1_1_23_34 Vontató gőzhajó Siófokon

Több hajó is útra kelt a Sió-csatornán, kihasználva a Sió-zsilip rövid ideig tartó nyitását, hogy eljusson a Dunáról a Balatonba, illetve a Balatonról a Dunára a vízszintszabályozó műtárgyak átépítése miatt kezdődő mintegy két éves közlekedési zárlat előtt.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel kedden közölte, a 2019. október 16-án megkezdett balatoni vízeresztés lehetővé teszi a hajózást a Sió-csatornán, amivel több hajó is élni kíván, a zsilipelés a Duna felől megkezdődött. A hajók hétfőn indultak el Keselyűsből, várhatóan csütörtök este, illetve péntek reggel érkeznek Siófokra – részletezte. A Balaton felől a zsilipelés október 23-án lesz, tájékoztatása szerint ebben érintett a vízügy egyik vontatási feladatot kapó mérőhajója.
Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta, a társaság mindössze egy régi, leselejtezett, eladásra szánt uszályát szeretné eljuttatni a Balatonról a Dunára.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábbi nyilatkozata szerint a hónap végéig tartó vízeresztés következtében mintegy 3-5 centimétert fog csökkenni a Balaton vízállása. A Sió-zsilipet 100 centiméteres vízállásnál kezdték meg fokozatosan nyitni, keddig 1 centiméterrel csökkent a tó átlagos vízszintje a vizugy.hu adatai szerint.

515 total views, 2 today

No Tags

515 total views, 2 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
Current Date
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03