A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is. A jelentős nemzetközi összefogással megvalósult kutatás során öt kontinens 31 tavát érintő adatokat hasonlítottak össze, melyek közé dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem kutatójának közreműködése révén a Balaton is bekerülhetett.

A Földön található nagy tavak az emberiség számára kiemelt fontosságúak mind az élelmezés (pl. halászat), mind az emberek mindennapi megélhetése (pl. turisztika) tekintetében, mégis nagyon keveset tudunk a tavakkal szemben támasztott társadalmi igények halállományokra, így a halászok fogására gyakorolt hatásairól. A magyar közreműködéssel megvalósult globális szintű összefogás révén a kutatók most arra próbáltak választ találni, hogy a klíma és a földhasználat változása miként hat a tavak állapotára és a halászat eredményességére.

Az egyedülálló elemzéshez szükséges adatokat 19 ország 28 kutatóintézetének közreműködésével gyűjtötték össze a világ minden részéről, köztük Magyarországról is. A vizsgált tavak közé ugyanis bekerülhetett a Balaton is, melyről dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Halgazdálkodási Tanszékének kutatója szolgáltatott adatokat.

A rangos Nature Communications szakfolyóiratban közölt elemzésben az 1970-2014 között regisztrált adatokat vizsgálták meg 31 tó vonatkozásában, melyek közül 8 Afrikában, 8 Európában, 7 Ázsiában, 6 Észak-Amerikában, 1 Közép-Amerikában és 1 Dél-Amerikában található. A kutatási eredmények némelyike magától értetődő volt, így azt is megállapították, hogy a levegő átlaghőmérsékletének több évtizeden át tartó növekedésével párhuzamosan minden esetben emelkedett a tavak vizének hőmérséklete is. Az adatok elemzése azonban sok újdonságot is tartogatott.

„A vizsgálataink során azt találtuk, hogy mind a klimatikus változók (például a levegő hőmérsékletének változása), mind a földhasználatban bekövetkezett változások (például a mezőgazdasági területek részarányának növekedése a vízgyűjtőn) hatást gyakorolnak a tavak vizsgálatába bevont környezeti változókra. Ezek a változások azonban olykor pozitívan, máskor negatívan hatottak a halászok fogásaira, amelynek hátterében az általunk lefuttatott modellek szerint a vízminőség változása állhat” – magyarázza az eredmények kapcsán dr. Weiperth András, a tanulmány egyetlen magyar társszerzője.

„Azon tavak esetén, ahol a víz minősége jó, a halállományok hatékonyabban képesek ellenállni a klimatikus és a táji elemek megváltozásának, így a fogási adatokban is kisebb változások regisztrálhatók. Mindez hangsúlyozza a vízminőség javítására való törekvések fontosságát, különösen azokban az ázsiai és afrikai térségekben, ahol az elmúlt évtizedekben jelentős vízminőség-romlás következett be, és mind a mai napig nincs megoldva a vizek minőségének és ökológiai állapotának javítása. Mindez az adott régió gazdasága, élelmiszerbiztonsága szempontjából kiemelten fontos” – mutatott rá a kutató, aki szerint az eredmények teljes mértékben egybevágnak az ENSZ 6. fejlődési céljával, mely alapján biztosítani kell a fenntartható vízgazdálkodást, valamint a vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférést mindenki számára.

A Michigan State University és a United States Geological Survey által koordinált kutatás a most bemutatott cikk megjelenése után sem áll meg, a vizsgálatokat ugyanis mind regionális, mind globális szinten tovább folytatják.

Forrás: Szent István egyetem

732 total views, 1 today

No Tags

732 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Current Date
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05