Elindult a chartergépes szezon a sármelléki repülőtéren

Több mint 80 utassal a fedélzetén érkezett meg Frankfurtból szombat délután a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra a Lufthansa idei első charterjárata, amelyet már 18 éve működtet a német tulajdonú hévízi Mutsch Ungarn Reisen.

A CRJ 900 típusú gépen érkező vendégeket Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke köszöntötte, aki az MTI érdeklődésére elmondta: a Sármellékre érkező charterjáratokkal elsősorban Hévízen, továbbá Zalakaroson és Kehidakustányban pihenő vendégeket szállítanak. A szálláshelyek a korábbi évekhez hasonlóan idén is összesen mintegy 50 ezer vendégéjszakát remélnek a térségében a – más szervezésben is érkező – repülőgépes turistáktól, ami azt bizonyítja, hogy szükség van a regionális reptérre – tette hozzá.
Kiemelte: az utóbbi években drasztikusan visszaesett Németországból az autóbuszos turisták száma, miközben változatlanul népszerűek a repülőgépes utak. A légi úton érkezők ráadásul átlagosan két hétig maradnak, kifejezetten a gyógyszolgáltatásokért érkeznek, és értékelik, hogy Magyarország biztonságos úti célnak számít.
Kultsár Judit, a németországi charterek üzemeltetését szervező Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetője az MTI-nek azt mondta: idén Frankfurtból a Lufthansa, Berlinből, Düsseldorfból és Hamburgból pedig a cseh CSA légitársasággal szerződtek az utasok szállítására. Az október közepéig tartó szezonban Frankfurtból – egy öthetes szünetet leszámítva – hetente, a másik három városból kéthetente érkeznek szombati napokon a gépek, az igényre jellemző, hogy a tavaszi járatokra már januárban elkelt az összes hely.
A légi úton érkezők nemcsak a zalai fürdőhelyeket keresik fel, de Bükfürdő és Sárvár is az úti célok között szerepel, nyáron pedig a Balaton-parti szállodák és magánszálláshelyek iránt érdeklődő utasaik is vannak – jegyezte meg Kultsár Judit.

622 total views, 1 today

No Tags

622 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
Current Date
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03