Jövő év végéig újjáépítik a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágát

Jövőre elkezdődik a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból, a munkával a tervek szerint év végéig végeznek – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerdán, Balatonfenyvesen a kisvasút somogyszentpáli ágán befejezett pályafelújításról tartott sajtótájékoztatón.

A balatonfenyvesi gazdasági vasúton a hétvégén indult újra a forgalom a tavaly óta több szakaszban zajló felújítási munkák befejeztével.
Az átadón Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, a kisvasút pályájának rekonstrukciójára a kormány a 2016-os keskeny-nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintot biztosított, amelyet a vasúttársaság további 41 millió forinttal saját forrásból egészített ki.
A felújítás folytatásáról elmondta, a MÁV a forrást megkapta, így jövőre megkezdődik a fenyvesi kisvasút Imremajortól Csisztafürdőig tartó, 18 éve üzemszünet alatt álló, így mára növénnyel borított 8,3 kilométeres szakaszának a teljes újjáépítése.
A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idei nyári főszezon két hónapjában több mint 54 százalékkal nőtt a fenyvesi kisvasút utasforgalma tavalyhoz képest, júliusban és augusztusban mintegy 50 ezren utaztak a járatokon.
A kisvasúton december elejétől naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők, a nyári főszezonban pedig naponta 14 vonat indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények.

572 total views, 2 today

No Tags

572 total views, 2 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
Current Date
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03