Siófok tartja magát az élen, továbbra is a fiatalabbaknak a legvonzóbb.

Milliomos volt tavaly is a vendégéjszakákat tekintve a nyár fővárosaként emlegetett Siófok, igaz, az előző évihez viszonyítva a kereskedelmi szállás helyein csak 0,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, így 25 ezerrel elmaradt a látogatói csúcsnak tartott 2017-es rekordtól.

A fővároshoz legközelebb eső balatoni üdülőhely elsősorban a strandélet exkluzív kínálatában és a jórészt a nyári hónapokra eső, többnapos kulturális, sport- és gasztronómiai rendezvényekben erős.
Megelőzve Hajdúszoboszlót, Balatonfüredet és további hét, turisztikai szempontból frekventált települést, 2019-ben Siófok volt a legtöbb vendéget vonzó hazai úti cél. Az egyik szállásközvetítő cég adatai szerint a vidéki városok közül legtöbben Siófok programjait keresték az internetes portálokon, a legnépszerűbb programhelyek sorában pedig csak a budapesti Várkert Bazár előzte meg Siófok nagy-strandján kialakított exkluzív plázst.

Az üdülővárosban tavaly 1 092 300 éjszakát töltöttek el a vendégek, tízezerrel többet, mint 2018-ban. Idegenforgalmi adóbevétel 840 ezer vendégéjszaka után folyt be az önkormányzat büdzséjébe, az ifa-mentes, 18 év alatti korosztályból 251 ezren töltöttek el átlagosan két-három napot az üdülővárosban.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) támogatásával 192 millió forintot fordítottak az aranyparti, 112 milliót az ezüstparti strand korszerűsítésére; új öltözőkabinokat építettek, értékmegőrzőket telepítettek, sportpályákat és játszótereket alakítottak ki, a két partszakasz vizesblokkjainak fejlesztésére további 100-100 millió forintot fordított az önkormányzat. Az MTÜ-től kapott támogatást kiegészítve Siófokon a múlt évben összesen 495 millió forintot fordíthattak strandfejlesztésekre – válaszolta érdeklődésünkre a polgármester. – Mindemellett a parti zóna zöldterületeire, közvilágítására, tereprendezésére, sétányfejlesztésére és akadálymentesítésére további harmincmillió forintot áldoztak – fűzte hozzá Lengyel Róbert. Irja a Magyar Nemzet – olvasd tovább itt

474 total views, 2 today

   

474 total views, 2 today

  

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
Current Date
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01