Új technológia tavasztól a balatoni iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel. 

Kollár József elmondta: a Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni.
A cégvezető beszélt arról is, hogy várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés – a komponenseket szétválasztva – a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.
Kollár József úgy fogalmazott, az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.
A 2016 őszén indult és a múlt év végén befejezett fejlesztés projektzáró közleménye szerint az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával kiépített technológiai rendszer azzal, hogy lehetővé teszi a lágyiszap gyors és gazdaságos eltávolítását az érintett mederrészekből, hozzájárul a vízminőség javításához, a fenntarthatósághoz és a turisztikai szempontból optimális mederviszonyok megteremtéséhez.
Kitértek arra is, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeként egy olyan új iszapkotró-víztelenítő mobil rendszert fejlesztettek ki a szakemberek, amelyben nincs szükség a kotrási zagy átmeneti tárolására. Ezáltal a Balaton teljes felületén, a strandokon, a kikötőkben, a szennyezett vízfolyások torkolatai előtti területeken is elvégezhető a munka, míg eddig csak a tó mintegy 10 százalékán volt lehetőség a hidromechanizációs vékonyréteg-kotrásra.
A új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodás által érintett tavak kezelésére külföldön is – áll a közleményben.

1021 total views, 1 today

No Tags

1021 total views, 1 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
Current Date
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01