18. alkalommal adtak egymásnak randevút a futók novemberben Siófokon

Idén már a 18. alkalommal adtak egymásnak randevút a futók novemberben Siófokon azért, hogy az év egyik utolsó, Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett versenyén kihozzák magukból a futópályán a legtöbbet, és ezzel lezárják az aktuális futószezont.

Continue reading …

MTÜ: érdemes már most szállást foglalni a nyárra

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az adatok arra utalnak, hogy a tavalyinál is erősebb lesz a nyári belföldi turisztikai szezon, így annak lesz biztosan szállása, aki időben foglal.
A nyár alapvetően a belföldi turizmusról szól majd. Érdemes új helyeket is felfedezni, hiszen a fejlesztéseknek köszönhetően országszerte változatos, minőségi szálláshelykínálat és programlehetőségek várják a látogatókat – tették hozzá.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkezett adatok azt mutatják, folyamatosan emelkedik a foglalások száma a hazai szálláshelyeken, a legnagyobb arányú növekedés a magánszálláshelyeknél, míg a legnagyobb volumenű emelkedés a szállodáknál látható.
A nyári hónapokra lefoglalt vendégéjszakák száma már eléri a 4,5 milliót, a vidéki szálláshelyekre érkezett a foglalások 89 százaléka. Idén is a Balaton szálláshelyei a legnépszerűbbek (33 százalék), ezt követi a Mátra-Bükk (8 százalék) és Debrecen és térsége (7 százalék).
A foglalások alapján a legkeresettebb helyek a Balaton mellett: Balatonfüred, Siófok, Hévíz, Zalakaros és Cserszegtomaj. A Mátra-Bükk térségében: Miskolc (Lillafüred), Eger, Gyöngyös, Egerszalók és Noszvaj. Debrecen és környéke: Hajdúszoboszló, Debrecen, Tiszafüred, Berekfürdő és Abádszalók.

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz.

Image by Ronald Plett from Pixabay

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos – közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére. Continue reading …

Rekordnevezés a jövő évi NN Ultrabalatonra

Rekordot döntött a nevezési létszám a 2021-es NN Ultrabalatonra.

A szervezők tájékoztatása szerint a 4-14 fős kategóriában 1300 csapat nevezett – a lista mindössze három perc alatt megtelt -, és több mint 630 csapat van várólistán. A 2-3 fős versenykategóriát november végén nyitják meg, ám a járványhelyzet miatt kialakult bizonytalan körülmények ellenére a szervezők már most biztosak abban, hogy 2021-re az indulók számában rekord születik Közép-Európa leghosszabb futóeseményén.
“Minket is meglepett az egész, hiszen a járvány miatt nagyon sok kérdőjel van. Öröm számunkra, hogy az NN Ultrabalaton továbbra is ilyen népszerű a futók körében” – mondta a nevezés lezárása után Zelcsényi Miklós, az esemény főszervezője.
A 2021. május 14-re kiírt 15. NN Ultrabalatonon a résztvevők Balatonfüredről indulva kerülik meg a tavat.

 


Az NN Ultrabalaton egy 221 kilométeres ultramaratoni futóverseny a Balaton körül.

Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2018-ra az indulók száma már meghaladta a 11 ezret. Az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt a mezőny, 2013-ban a versenyközpont átköltözött Balatonaligára. 2019-ben pedig már Balatonfüredről rajtol az UB. A teljesítésre csapatban (váltóverseny) vagy egyéniben egyaránt 32 óra áll rendelkezésre.

A versenyt a Zöldgömb Sport Klub álmodta meg, az első 7 eseményt a Szupermaraton Kft. rendezte, akkoriban kb. 350 csapat állt rajtvonahoz. A nyolcadik évtől a Balatonman Triatlon Kft. szervezésében valósul meg az Ultrabalaton, 2019-ben 1200-1300 csapatot várnak a szervezők. A nemzetközi ultrafutó szövetség, az IAU, 2008. január 5-én ezüst fokozatú minősítést adományozott a versenynek, és ezzel az Ultrabalaton lett az első magyar verseny, mely ezt az elismerést elérte. Forrás: wikipedia

 

TÖOSZ-elnök: fel kell készülni arra, hogy sokan költöznek a Balatonhoz

Albérlet - Társasház - Siófok - Aranypart

Siófok, 2020. október 14., szerda (MTI) – Fel kell készülni arra, hogy a Covid-járvány lecsengése után a Balaton régió lakossága nőni fog a következő tíz évben – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségnek (TÖOSZ) elnöke egy balatoni online konferencián szerdán. Continue reading …

Száz film versenyez a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivál fődíjáért

Készítette: Solymári - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, Hivatkozás

Száz film indul a XI. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, melynek vetítései mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között. A fesztivál versenyprogramjába – Bujtor István életművét szem előtt tartva – a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek és ezúttal a karantén témájával lehetett filmeket nevezni. A 141 nominált alkotás közül száz film jutott be a versenyprogramba, ezek többségét a közönség is láthatja a balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház előtt, többnyire az alkotók jelenlétében – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.


Az Oscar-díjas Deák Kristóf például Foglyok című filmjével nevezett, vászonra kerül Dér András alkotása, A Rubens lány, de versenyben lesz Gál Sándor Los Angelesben díjazott, Defekt című alkotása és az Emma című film is, amely Rudolf Olivér rendezése.
Bartúcz Anna animációs rövidfilm formájában dolgozta fel a nemrég elhunyt úszóbajnok, Székely Éva megmenekülését a nyilas razzia elől, és ugyancsak animációs alkotás A Bűnvadászok című Bud Spencer-film első jelenetének parafrázisa, Porpáczy Zoltán képzőművész munkája.
A karanténmozik közül a szervezők kiemelték Végh Vozó Zoltán Budapest megvár című filmét, melyben Feledi János táncművész Lukács Miklós cimbalomzenéjére ad elő koreográfiát az üres Budapest ikonikus terein.
A versfilmek olyan költők műveit dolgozzák fel, mint Arany János, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Dsida Jenő, Petőfi Sándor, Hervay Gizella, Pilinszky János és Radnóti Miklós.
A dokumentumfilmek között Rozgonyi Ádám a százéves trianoni békekötés emlékére készített Hazatérők című filmje, a korábbi kategóriagyőztes Poroszka Magyar Zsolt méhekről készített alkotása és Bicsák Boglárka Anyukám álmát című filmje is látható lesz.
A zsűri elnöke Janisch Attila filmrendező, tagjai Gera Marina színművész, Kalász József filmrendező, vágó, Lutter Imre fesztiváligazgató, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.
A zsűri a Bujtor István-díjat – Bujtor magánhajójának kicsinyített, aranyozott mását, amely Árvay Zolta munkája – kategóriánként ítéli oda, de különdíjjal jutalmazza a legjobb rendezést, forgatókönyvet, operatőri munkát, vágót és színészi alakítást is, összesen egymillió forint értékben.
A nyilvános vetítéseket alkotói beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik, augusztus 22-én pedig a Bujtor István vitorlás Emlékverseny Balatonkenesén, Balatonaligán és Balatonalmádiban.
A fesztivál kertmozijában Ötvös Csöpi-filmeket vetítenek, a színpadon pedig fellép mások mellett Molnár Ferenc Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Hajdu Steve, Csengeri Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a PTE Brass Band fúvósai, valamint a Bóbita Bábszínház.


Bujtor István (született Frenreisz, Budapest, 1942. május 5. – Budapest, 2009. szeptember 25.) Balázs Béla-díjas magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Édesanyja Gundel Károly neves budapesti vendéglős legidősebb gyermeke, Gundel Katalin (1910–2010).Féltestvére Latinovits Zoltán, anyja első házasságából született gyermeke. Édesapja id. Frenreisz István belgyógyász, kardiológus volt, öccse Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész. Keleti Márton filmrendező tanácsára első filmszerepe idején apai dédanyai ükapja után a Bujtor nevet vette fel.
Első felesége Perényi Eszter hegedűművész, fia Bujtor Balázs hegedűművész (1975. június 13-án született), lánya Bujtor Anna jogász, drámapedagógus (1979. február 20-án született), második felesége Bujtor Judit volt.
2010-től a balatonszemesi Latinovits Zoltán Alapítvány kezdeményezésére évente megrendezésre kerül a Bujtor István Filmfesztivál, amelyen független és amatőr alkotók vesznek részt.
A Bujtor-gyűrű egy 2011-ben alapított díj a Veszprémi Petőfi Színház háttérmunkásainak elismerésére.
2013. május 5-én, születése 71. évfordulóján Balatonfüreden, a Vitorlás téren felavatták egész alakos szobrát. Farkas Ádám Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása kormányosként ábrázolja Bujtort a Rabonbán (30-as cirkáló) hajón. A szobrot kritikák is érték, mivel Bujtor alakja a Balatonnak háttal van elhelyezve. A helyiek „Balatoni legenda” címmel illetik a szobrot. Forrás: wikipedia

Borítóképet készítette: SolymáriA feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, Hivatkozás 

Forrás wikipedia.

Kedves !barom! aki kötekedik és nincs jobb dolgod… a licensz a képről itt volt mindig is, most kiemeltem neked, miért kell ide trollkodnod és szemetelned?  Nem lenne otthon valami más dolgod te szerencsétlen, beteg állat. 

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is. A jelentős nemzetközi összefogással megvalósult kutatás során öt kontinens 31 tavát érintő adatokat hasonlítottak össze, melyek közé dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem kutatójának közreműködése révén a Balaton is bekerülhetett. Continue reading …

Diószegi Zoltán nyerte az Ezüst szalagot, az év első vitorlásversenyét

Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt.

A Spartacus Vitorlás Egylet vasárnapi tájékoztatása szerint a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan próbára tette az éjszakai gyenge, nyugatias szél.
A magyar szövetség május elején jelentette be, hogy a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve június 1-től újraindítja a versenyeket. A szombaton elrajtolt Ezüst szalagra a – parti rendezvények kötelező elhagyása miatt – csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt. A díjkiosztó elmarad, a díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüsttálcát – később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.

a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan próbára tette az éjszakai gyenge, nyugatias szél. A magyar szövetség május elején jelentette be, hogy a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve június 1-től újraindítja a versenyeket. A szombaton elrajtolt Ezüst szalagra a – parti rendezvények kötelező elhagyása miatt – csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt.


Sportvitorlázás a Balatonon
A Balatonon bár régóta használtak vitorlásokat halászatra, sportcélú hasznosításuk csak lassan terjedt el. Festetics Pál 1760-ban Fenékpusztán létesített hajógyárat holland és olasz hajóácsok alkalmazásával, itt készült az első ismert magyar hajó, a Phönix, amelyet 1797. július 16-án avattak fel. A vitorlázást egy gőzhajó indította be érdekes módon itt, Széchenyi István hozatta a legendás Kisfaludyt a Balatonra, és ennek legénysége kezdte el a vitorlás-versenyzést.

1867-ben létrejött a Balaton-Füredi Yacht Egylet, melynek alapszabálya szerint a legkisebb hajó 25 tonnás és a legénység legfeljebb 25 fő lehetett, a klub tagjai javarészt a főúri, főnemesi osztály tagjai voltak. A drága hajókat Angliából hozatták, ezek azonban hamar tönkrementek. 1882-ben alakult a Balatoni Vitorlázó Egylet és augusztus 22-én megrendezték az első versenyt is. A Balatonfüredre telepedett Richard Young angol hajóépítő mester egymás után építette a jachtokat. 1886-ban létesült a balatonfüredi klubház, ami a balatoni vitorlázás fő központja lett. 1881-ben a Balaton-Füredi Yacht Egylet felvette a Stefánia Yacht Egylet nevet, ezt 1912-ben Magyar Yacht Club-ra, majd a következő évben belügyminiszteri engedéllyel és a király általi jóváhagyással Királyi Magyar Yacht Klub-ra (KMYC) keresztelték át. Ugyancsak 1912-ben megalakult a budapesti székhelyű Balatoni Yacht Klub is. Balatonfüred mellett Aligán, Világoson, Almádiban, Csopakon, Siófokon és Lellén jöttek létre vitorlás klubok. Ezt már a kisebb, olcsóbb hajók megjelenése tette lehetővé az 1920–1930-as években. Forrás: wikipedia

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata elkezdte a felkészülést a balatoni tókerülő versenyre.

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata elkezdte a felkészülést a balatoni tókerülő versenyre – a kormányost motiválja, hogy van némi bizonytalanság a csapat összetételében.

“Általában másfél hónapot szoktunk készülni a Kékszalagra, most kicsit több időnk van, hiszen néhány héttel elhalasztották a versenyt” – közölte Litkey Farkas, a PreVital kormányosa az NS kérdésére. Elmondta továbbá, hogy nagyon érdekes, hogy néhány héttel ezelőtt még azon izgultak, lehet-e egyáltalán vitorlázni, versenyezni az idén, lesz-e Kékszalag? Most pedig már terveket szőnek, sőt folyamatosan edzenek. Minden ma elérhető információ arra utal, hogy jó irányba mennek a dolgok a járvány szempontjából, és július harmincadikán megtarthatják a Kékszalagot. Continue reading …

Szombaton megkezdődött a balatoni vitorlás szezon.

A Balaton megkoszorúzásával és szolid ünnepséggel vette kezdetét az idei vitorlás szezon szombat délelőtt Balatonfüreden. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia fájdalmasan érintett mindenkit, de a szövetségben az a feladat, hogy a már megszerzett kvótákat megőrizve segítsék az olimpikonokat és a vitorlázókat abban, hogy formában tartsák, vagy újra formába hozzák magukat jövő nyárra, Tokióra. Continue reading …

Idén is meghirdetik a Kék hullám zászló balatoni strandminősítő versenyt

A koronavírus-járvány miatt kis csúszással, a héten meghirdetik a balatoni Kék hullám zászló strandminősítő versenyt, a különdíjat az idén az a strand nyeri el, amelyet járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítél a zsűri – döntött az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége szerdán, Balatonakaliban tartott ülésén. Continue reading …

Mégsem vonul vissza Andrea Kobetic, hosszabbított Siófokon

A horvát Andrea Kobetic korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza a szezon végén, és a kézilabdázó egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Siófok KC csapatával. Continue reading …

Page 1 of 131 2 3 13

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
Current Date
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05