Diószegi Zoltán nyerte az Ezüst szalagot, az év első vitorlásversenyét

Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt.

A Spartacus Vitorlás Egylet vasárnapi tájékoztatása szerint a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan próbára tette az éjszakai gyenge, nyugatias szél.
A magyar szövetség május elején jelentette be, hogy a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve június 1-től újraindítja a versenyeket. A szombaton elrajtolt Ezüst szalagra a – parti rendezvények kötelező elhagyása miatt – csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt. A díjkiosztó elmarad, a díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüsttálcát – később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.

a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan próbára tette az éjszakai gyenge, nyugatias szél. A magyar szövetség május elején jelentette be, hogy a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve június 1-től újraindítja a versenyeket. A szombaton elrajtolt Ezüst szalagra a – parti rendezvények kötelező elhagyása miatt – csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehetett befizetni, parti nevezés nem volt.


Sportvitorlázás a Balatonon
A Balatonon bár régóta használtak vitorlásokat halászatra, sportcélú hasznosításuk csak lassan terjedt el. Festetics Pál 1760-ban Fenékpusztán létesített hajógyárat holland és olasz hajóácsok alkalmazásával, itt készült az első ismert magyar hajó, a Phönix, amelyet 1797. július 16-án avattak fel. A vitorlázást egy gőzhajó indította be érdekes módon itt, Széchenyi István hozatta a legendás Kisfaludyt a Balatonra, és ennek legénysége kezdte el a vitorlás-versenyzést.

1867-ben létrejött a Balaton-Füredi Yacht Egylet, melynek alapszabálya szerint a legkisebb hajó 25 tonnás és a legénység legfeljebb 25 fő lehetett, a klub tagjai javarészt a főúri, főnemesi osztály tagjai voltak. A drága hajókat Angliából hozatták, ezek azonban hamar tönkrementek. 1882-ben alakult a Balatoni Vitorlázó Egylet és augusztus 22-én megrendezték az első versenyt is. A Balatonfüredre telepedett Richard Young angol hajóépítő mester egymás után építette a jachtokat. 1886-ban létesült a balatonfüredi klubház, ami a balatoni vitorlázás fő központja lett. 1881-ben a Balaton-Füredi Yacht Egylet felvette a Stefánia Yacht Egylet nevet, ezt 1912-ben Magyar Yacht Club-ra, majd a következő évben belügyminiszteri engedéllyel és a király általi jóváhagyással Királyi Magyar Yacht Klub-ra (KMYC) keresztelték át. Ugyancsak 1912-ben megalakult a budapesti székhelyű Balatoni Yacht Klub is. Balatonfüred mellett Aligán, Világoson, Almádiban, Csopakon, Siófokon és Lellén jöttek létre vitorlás klubok. Ezt már a kisebb, olcsóbb hajók megjelenése tette lehetővé az 1920–1930-as években. Forrás: wikipedia

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata elkezdte a felkészülést a balatoni tókerülő versenyre.

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata elkezdte a felkészülést a balatoni tókerülő versenyre – a kormányost motiválja, hogy van némi bizonytalanság a csapat összetételében.

“Általában másfél hónapot szoktunk készülni a Kékszalagra, most kicsit több időnk van, hiszen néhány héttel elhalasztották a versenyt” – közölte Litkey Farkas, a PreVital kormányosa az NS kérdésére. Elmondta továbbá, hogy nagyon érdekes, hogy néhány héttel ezelőtt még azon izgultak, lehet-e egyáltalán vitorlázni, versenyezni az idén, lesz-e Kékszalag? Most pedig már terveket szőnek, sőt folyamatosan edzenek. Minden ma elérhető információ arra utal, hogy jó irányba mennek a dolgok a járvány szempontjából, és július harmincadikán megtarthatják a Kékszalagot. Continue reading …

Szombaton megkezdődött a balatoni vitorlás szezon.

A Balaton megkoszorúzásával és szolid ünnepséggel vette kezdetét az idei vitorlás szezon szombat délelőtt Balatonfüreden. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia fájdalmasan érintett mindenkit, de a szövetségben az a feladat, hogy a már megszerzett kvótákat megőrizve segítsék az olimpikonokat és a vitorlázókat abban, hogy formában tartsák, vagy újra formába hozzák magukat jövő nyárra, Tokióra. Continue reading …

Mégsem vonul vissza Andrea Kobetic, hosszabbított Siófokon

A horvát Andrea Kobetic korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza a szezon végén, és a kézilabdázó egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Siófok KC csapatával. Continue reading …

Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg az 52. Kékszalagot

Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg idén a Balaton legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot. A hagyományos, idén 52. alkalommal megszervezett versenyt eredetileg július 4-6 között tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) már május 6-án úgy döntött, hogy későbbre halasztja. Continue reading …

Az Ezüst szalag lesz az év első vitorlásversenye.

Idén harmadszor rendezi meg június 6-7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz. Continue reading …

Októberben rendezik meg az Ultrabalatont

Májusról októberre halasztották Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, melyet 14. alkalommal rendeznek meg idén.

A szervezők tájékoztatása szerint a módosítás csak az időpontot érinti, így a versenyközpont változatlanul Balatonfüred lesz, a táv pedig 220 kilométer. A központ október elsején nyitja meg kapuit, másnap pedig az egyéni és a 2-3 fős csapatok megkezdik versenyüket. Continue reading …

Öt helyszínen kezdi újra a munkát a magyar úszóválogatott

A magyar úszóválogatott tagjai a jövő hét elején két fővárosi és három vidéki helyszínen újrakezdik a közös edzésmunkát.

Kozma Dominik világ- és ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes úszó szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a Duna Arénában, a Laky Károly Uszodában, valamint Törökbálinton, Balatonfűzfőn és Győrben folytatódik a közös munka azok számára, akiknek mindkét koronavírus-tesztjük negatív lett.
A BVSC sportolója hozzátette, ő vasárnap vagy hétfőn kapja meg a második vizsgálatának eredményét, így kedden vagy szerdán ugorhat ismét medencébe. Continue reading …

Kilencgólos siófoki előny a negyeddöntőben

A címvédő Siófok KC 38-29-re győzött a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában vasárnap a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-Siófok KC 29-38 (12-24) Continue reading …

Női kézilabda NB I – Sima siófoki siker

A tabellán második Siófok a papírformának megfelelően könnyedén, 19 góllal kerekedett vendége, a nyeretlenül sereghajtó Szent István SE fölé a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

A találkozó legeredményesebbje a Balaton-partiak horvát beállója, Katarina Jezic volt hét találattal. Continue reading …

Új vitorláskikötő épül Balatonfüreden

Megkezdődött az építkezés a balatonfüredi Füred Camping területén, ahol közel 2 milliárd forintból egy 142 hajó fogadására alkalmas kikötői fejlesztéssel új turisztikai megállópontot létesítenek – áll a Magyar Vitorlás Szövetség MTI-hez múlthét kedden eljuttatott közleményében. Continue reading …

Mától március végéig tilos a Balatonon csukát fogni

Hétfőn kezdődik és március végéig tart a csuka fajlagos fogási tilalma a Balatonon, ahol a szigorúbb szabályozás miatt a célzott horgászat is tilos erre a halra – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője vasárnap az MTI-vel. Continue reading …

Page 1 of 21 2

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
28
29
30
Current Date
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01