Der Anstieg der Preise für Tickets Seefischen

Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.

Szári Zsolt a hatodik alkalommal szervezett balatoni horgászkonferencián elhangzottakat az MTI-nek összefoglalva elmondta: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre.
Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad – közölte.
A vezérigazgató az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy idén vagyonkezelésbe kapta a halgazdálkodási társaság “a 2009-ben eltékozolt”, mintegy 1200 hektárnyi vízfelületet jelentő halastavakat. Ezek adnak ugyanis biztos alapot a vendéglátóhelyekre kerülő, földrajzi oltalommal rendelkező balatoni hal utánpótlásának.
Hozzátette: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 20 évre kapta meg a térségbeli halastavak vagyonkezelési jogát.
Szári Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a magyarországi horgászok száma meghaladja az 500 ezret. Közülük jelentős számú, közel százezer horgász fordul meg évente a Balatonnál, amelyre állandó vagy turistacélpontként tekint horgászhelyének.

458 total views, 1 today

Keine Tags

458 total views, 1 today

Hinterlasse eine Antwort

Geschehen

Montag
Dienstag
Mittwoch
Donnerstag
Freitag
Samstag
Sonntag
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
fünfzehn
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Aktuelles Datum
31
01
02
03