18. alkalommal adtak egymásnak randevút a futók novemberben Siófokon

Idén már a 18. alkalommal adtak egymásnak randevút a futók novemberben Siófokon azért, hogy az év egyik utolsó, Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett versenyén kihozzák magukból a futópályán a legtöbbet, és ezzel lezárják az aktuális futószezont.

Az aggasztóan alakuló járványhelyzet miatt szervező és a közel 3000 futó egyaránt megkönnyebbülve ébredt szombaton, mindenki örült, hogy ma még adott volt a lehetőség az együttfutásra. Igaz, a helyzet miatt az esemény idén a szokásos kétnapos futóbuli helyett egynaposra rövidült. Ennek ellenére a választható távok sokszínűsége megmaradt, a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonon most is minden résztvevő talált az edzettségi szintjének vagy a futókedvének megfelelő távot.

A legrövidebb távot, a hatodmaratont egyéniben, a hosszabbakat akár párban is teljesíthették a futók, a maratoni távot három szakaszban abszolválhatták azok, akik a leghosszabb kihívást választották ma maguknak. Idei újdonságként a hatod-, a harmad- és a félmaraton mellett a maratoni táv negyedét is teljesíteni lehetett az eseményen.

Három rajt várta a futókat az esemény már-már ikonikus helyszínén, az őszbe öltözött, siófoki Petőfi sétányon, mely valószínűleg a hazai futóélet egyik legszebb rajt-célegyenese. 10 órakor 14 km várta a futókat egyéniben vagy párban (2*7 km-es pályán), 12:30-kor a félmaratoni mezőny és a negyedmaraton rajtolt el (2*10,5 km), a nap zárásaként 16 órakor pedig a 7 km-es útvonalat teljesíthették a résztvevők. A reggelt csípős és ködös idővel indult, a felhők sajnos később sem tágítottak, de a köd a félmaratoni rajtra már megadta magát, így ideális futóidő, PB-esélyes, balatoni futópálya várta a nap legnépesebb mezőnyét.

A rajt előtti percekben Lakatos István, a BSI társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa jelképesen átadta Sallai Zsuzsinak, a Pomázi Futó SE alapítójának, a hazai futósport jól ismert alakjának azt az adományt, mely az eseményen induló futók felajánlásaiból jött össze. A felajánlásokkal az esemény futói Zsuzsi gyógyulásához szeretnének hozzájárulni. A K&H mozdulj! Balaton félmaraton a BSI négyévszakos FélmaratonMánia kihívásának őszi állomása, aki ezen az eseményen célba ér a 21,1 kilométeres távon, az őszi évszakot teljesítettnek tekintheti. Négy félmaraton összegyűjtésével pedig minden futó jogosulttá válik egy négyévszakos gratis éremre. A táv fele, vagyis a negyedmaraton pedig a TízesMánia része. Három 10 km-s táv abszolválása is érmet terem az elszántaknak. A legnépesebb versenyszám, az egyéni félmaraton eredményei:

Nők:
1. Sárszegi Noémi (PSN ZRT) 1:21:34
2. Nyikos Viktória (ELTE Sashegyi Gepárdok) 1:22:32
3. Pintér Ildikó (Honvéd Szondi SE) 1:26:53

Férfiak:
1. Vigh Zoltán Krisztián (Csömöri Sport Kft.) 1:09:46
2. Jakab András (PVSK) 1:09:57
3. Reizer Tamás (Megathlon SE) 1:13:35

128 total views, 2 today

No Tags

128 total views, 2 today

  

Leave a Reply

Események

Monday
Tuesday
Wednesday
Thursday
Friday
Saturday
Sunday
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Current Date
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05